Óballai Alkotóház – Óballáért, Törökszentmiklós és Kistérsége Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület

VISSZA

 

 

 

 

 

 

III. Óballai Falunap

2007. szeptember 8., szombat

 

2007-ben harmadszorra tartott Óballa falunapot. A borongós idő ellenére szép számmal érkeztek látogatók, akár települési kötődéssel, akár a jó programokra és hangulatra tekintettel. A falunap-sorozat a kistérség egyik legnagyobb civil rendezvényévé nőtte ki magát, és a támogatók bőkezűségének hála, igen színvonalas, több korosztályt is megfogó programkínálatot tudott felmutatni. A szórakoztatás mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a hagyományőrzésre, térségi, nemzeti kultúránk elevenen tartására.

 

 

H E L Y S Z Í N E K,  P R O G R A M O K ,  F O T Ó K

 

 

Nagy szeretettel várunk további képeket, annál is inkább, mert meglévő fotóink sajnos korántsem fednek le minden programot.

Küldhető e-mailen az msain@vati.hu címre, vagy adható cd-n, pendrive-on Hajnal Lászlónak (Tszm-i Művház).

 

Fotósok (azonosítás a képkeret színe alapján):

Pozderka Ferenc, Balogh Éva, Sain Mátyás, Sain Ildikó, Révész Géza, Hajnal László, Nagyné Kasza Ilona, Mészáros János, Fehér Györgyi, Kézér Csilla

 

 

 

KÍSÉRŐ PROGRAMOK:

 

06.00 – ZARÁNDOKLAT az Alatkai úton Óballára /Gyülekező Törökszentmiklóson, a Kéttornyú templom előtt 05.45 – 06.00-ig

 

 

 

 

 

 

 

 

09.00 - 16.00 Iskolánál:„Egészség percek” Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület- ingyenes vérnyomás mérés, életmód tanácsok

 

 

10.00 - 20.00 Kézművesek vására a Fő utcán és a Jégvirág utcában

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szól a zene Boda Paliéknál

 

 

15.00 – 18.00 “Bátorítás bátorsággal”- egészséges fortélyok, fondorlatok a gyermek és egymás neveléséhez. BÁPEDIM SÁTOR – Nagyné Kasza Ilona 20/3972394

 

 

 

 

 

14.00 – 20.00 Lovashintózás, kocsizás, kisállatsimogató

 

 

 

 

  

 

 

Iskola

 

10.30 - 11.15 „Tisza menti dalok”- a Törökszentmiklósi Népdalkör műsora;                                             Művészeti vezető: Bischof László

 

11.30 -12.30 ÜNNEPI SZENTMISE szabadtéren

 

  

 

12.30 Emléktábla avatás – 80 éves az Óballai Iskola

Gróf Klebelsberg Éva történész (Klebelsberg Történeti Intézet) avatóbeszéde

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.00 – 13.30 “Délalföldi dallamok”- énekhang és tekerő

Sülye Klára és Tóth-Pál Zoltán népzenei műsora

 

 

 

 

13.30 – 14.00 "Aranysor" – a Szolnoki Író Klub előadása

 

 

 

14.00- 16.00 SZOMSZÉDOLÁS - NÉPTÁNCOSOK és NÉPDALKÖRÖK A KISTÉRSÉGBŐL – Tiszatenyő, Tiszapüspöki, Törökszentmiklós és Cserépváralja

Népdalköreink előadásai, nóták, versek

 

 

 

Közben: 15.00 – 15.15 FŐZŐVERSENY EREDMÉNYHÍRDETÉS

 

16.00 – 16.45 “ Van egy ház a Tisza-parton”- Sülyi Károly nótadélutánja

 

 

16.45 – 17.20 Kisújszállási Nagykun táncosok előadása a Cserépváraljai Népdalkörrel

 

17.20 – 18.30 TOMBOLAHÚZÁS

III.Óballa Kupa - Kispályás Labdarúgó Bajnokság EREDMÉNYHÍRDETÉS, VÁNDORKUPA és oklevelek átadása

 

18.30 – 19.30 “Félbevágott pipafüst” – BERECZ ANDRÁS Magyar Örökség díjas, Alternatív Kossuth díjas mesemondó

Berecz András nótafa, népmesegyűjtő, folklórkutató, előadóművész és tréfamester is egyben. Ahogy õ nevezi magát: álomszövő, amit éjszaka álmodik, nappal mesévé hímezi. Úgy peregnek nyelve alatt az ízes szavak, mint nagyanyja keze alatt a rokka.

 

 

 

 

 

19.30 – 21.00 “Földgyógyító szertartás” – SZILAJ DOBCSOPORT

A dobkör azzal a céllal alakult, hogy az ősi honfoglalás – népvándorlás kori dobzene hívását újraélje.A ritmusok, a régmúlt időbe vesztek ugyan, de a tagok saját készítésű hangszereiken felidézik a harcra hívást, a táltos tüzét, a csata zaját...... a lüktetést .

 

KERTMOZI

 

21.00 – 22.30 6:3 AVAGY, JÁTSZD ÚJRA TUTTI

Színes magyar vígjáték, 90 perc, 1998, Rendező: Tímár Péter
Szereplők: Eperjes Károly, Szalay Kriszta, Kállai Ferenc, Cseh Tamás, Kern András

 

22.40 – 00.10 RONCSFILM

Színes magyar játékfilm, 89 perc, 1992, Rendező: Szomjas György

Szereplők: Szirtes Ági, Mucsi Zoltán, Gáspár Sándor

 

 

 

Jégvirág utca

 

13.00 – 18.00 TENGÓ VERSENY – Jelentkezés: Szabó Sándor 70/3363262

 

kézművesek bemutatója és vására, népikonyha

 

 

14.00 Parasztolimpia- Tánctanítás- Rongyfoci- Gólyalábazás

Népi játékok gyerekeknek- KOMEDIA BALL’ ARTE:

Kecskésné Herczegh Kata, Ruscsák Szász Andi, Markótné Bori, Prunnerné Irén

 

 

 

 

 

 

 

 

 

GYERMEKSZÍNHÁZ

15.30 – 16.15 Boka Gábor: János Vitéz hiteles története képekben elbeszélve

Petőfi Sándor közismert történetét festett táblaképek illusztrálják. A „képmutogató” előadás során a publikum közreműködésével könnyen felidézhető a hős utazása, hiszen mindenki emlékszik János vitéz kalandjaira, vagy legalább is azt hiszi. A kissé kusza, olykor megkopott emlékképek félreértésre, ebből kifolyólag félremagyarázásra adhatnak okot. A helyzetkomikum miatt vidám pillanatok részesévé válnak a nézők, ám Kukorica Jancsit a váratlan események sem tudják eltéríteni útjáról. A játék végén, ahogy az a mesékben lenni szokott, a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megérdemelt büntetését…

 

 

 

Vendégeink: Cserépváraljai Népdalkör, Kisújszállási táncosok a Pipás Bandával

Kézműves Örökség Egyesület - Törökszentmiklós

 

19.40 - 20.00 Csillagkeresés

 

20.00 – 20.20 Altató

 

20.20 – MULATSÁG KIVILÁGOS – KIVIRRADTIG, TÁNCHÁZ - PIPÁS BANDA

 

 

Harangláb

 

11.55- 12.10 Déli harangszó a nándorfehérvári győzelem emlékére; a harangot húzza Túróczi Feri bácsi, a balai harangozó

 

 

14.00 – 23.00 Csülkös bableves 300-ért, egész nap!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balai Kör - Galéria Kávézó

 

KIÁLLÍTÁS: A 2005-ös I. Óballai Falunap fotókiállításának archív anyagából,

megtekinthető 14- 23 óráig

 

 

16.00 -16.30 Kiállítás megnyitó: NAGY DÉNES festőművész kiállítása

 

 

 

 

 

 

 

Közreműködik: Hajnal Rebeka hastánc (Mestere: Seres Zoltán táncos-koreográfus)

 

 

 

 

                                                    

„ROCK” DÉLUTÁN

 

14.30 - 16.00 MERT Zenekar, P. Mobil / P.Box feldolgozások

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.30-17.00 Özséb – Királyhágó Blues

Özséb saját dalait kíséri gitáron, szájharmonikán.

 

 

 

 

17.00- 18.00 The Boll Weevil Folk Blues Gang

A zenekar az ország kisszámú archaikus népi bluest játszó formációinak egyike. A Boll Weevil az országban egyedülálló módon a korai fekete népzene műfaji és hangulati változatosságának teljes bemutatására törekszik. Repertoárján a blues mellett fontos szerepet kap a korai gospel, a spirituálé, a népballada és a ragtime műfaja. A zenekar fémtestű akusztikus gitár, nagybőgő, szájharmonika, hegedű, énekek (kiegészítésként furulya, derbuka, palack-basszus, mandolin) felállásban játszik évek óta.

 

 

 

 

 

18.30- 19.30 Vissza zenekar

A Vissza zenekar 2005. szeptemberében 2. helyezést ért el a monori Rockvihar által szervezett tehetségkutatón, továbbá Lányi elnyerte a legjobb énekesnek járó különdíjat.

 

19.30- 21.00 ZSÖMJEE – A zenekar

 

 

 

 

 

21.00-23.00 PERFECT SYMMETRY – progresszív rock

Kellemes progresszív zenéje miatt "Pécs Warning" névvel is illetett csapat eddigi egyetlen albumán (Human Machines, 2001) szereplő felállásból már csak hárman vannak a csapat soraiban. Kusinka Tamás alapító-dalíró-gitáros-vokálos mellett Cselényi Feci és Szkrobó Szabolcs kezelik a hat, illetve négy húrt. Szende Balázs dobos már kb. két éve van velük, ének és billentyű fronton viszont nemrégiben történt változás. A zenekar frontemberi posztján Friskó ”Fidó” Pétert Sudár Anita váltotta, Kovács Péter személyében pedig újra élő szintetizátor gazdagítja a muzsikát. www.perfectsymmetry.hu

 

 

Erdei Kocsma

 

09.00 - 14.00 Főzőverseny, nevezés a helyszínen, értékelés és kóstoló 13 órától

 

 

15.00 - 00.00 Kocsmazene Veres „Piros” József

 

 

Futballpálya

 

10.00-11.30 Gyermekfoci

 

13.30 -18.00  III. Óballai Kispályás Labdarúgó Bajnokság

 

 

 

 

 

 

 

 

Rét - JURTA

 

14.00 - 18.00 Szépmezőszárnya - Lovasíjász bemutató, íjászoktatás, múltidézés jurta állítással, közelharci bemutató korabeli fegyverekkel

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.00 – 15.45  A LEGIO XXI. RAPAX Harcászati és alaki bemutatója /Gladius Történelmi Hagyományőrző Egyesület

 

 

 

 

 

 

16.30 – 17.00 Tűzoltó bemutató – Térségi Tűzoltó Egylet

 

 

Repülőtér - Újballa

 

10.00 - 20.00 Sétarepülés motoros vitorlázógéppel

 

 

(Nem aznapi képek! – Ha valakinek van Falunap fölülről, kérjük, küldje el!)

 

 

 

 

 

 

 

--------------------------------------

A III. Óballai Falunap támogatói

 

Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány- Bp.

 

TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Dr Juhász Enikó polgármester

Szegő János alpolgármester

 

Szomszéd települések polgármesterei:

Kazinczi István / Tiszatenyő

Polgár István / Tiszapüspöki

 

ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK

H.Tóth László, Serfőző István, Kucsera György, Szabó Péter, Deim János, Váradi Lászlóné, Bajusz Katalin, Csikós Sándor, Ruder Jánosné, Dr. Molnár József, Fejes Ferenc, Pozderka Istvánné, Fehér István, Kovács László

 

CÉGEK, INTÉZMÉNYEK:

Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ, Bercsényi Miklós Gimnázium, Kert-Város Kertészeti Áruda, Ladányi Sándor LASA NATÚRA, Erdei Gábor ERDEI KOCSMA, Csikai Károly T. KOMMUNÁLIS SZOLG. Kft., Polgár József ALFÖLDI TÉSZTAGYÁRTÓ Kft., Bottyán Kft. Szolnok, Szikszai LajosVízmű Kft., Márton László/ Dávid Zoltán - MANÓ és  ZÓTI Kft., Imre István - AUTÓ és KAMIONMENTŐ Kft.; Matykó Sándor – SZEM-MA Kft;

 

CIVIL SZERVEZETEK:

Óballáért Egyesület teljes tagsága, Klebelsberg Alapítvány – Bp., Bokorvirág Hagyományőrző Egy. – Kisújszállás, Cukorbetegekért Egyesület Tsztm., Polgárőrség, Kézműves Örökség Egyesület Tsztm., Törökszentmiklósi Népdalkör, Tiszapüspöki Népdalkör, Tiszatenyői Népdalkör, Aranysor- Szolnoki Író Klub

 

MAGÁNSZEMÉLYEK:

Cseh Attila (hangtechn.), Ifj. és id. Ekker József, Papp Zoltán, Elekes István, Bacsa Sándor VMK, Szászi Sándor és csapata, Stahl György, Zsigmond Zoltán, Markót Imre és családja, Bódi Vince és családja, Szabó Sándor (tengó bajnokság), Bíró Rezső, Nagy Attila, Herczegh Kata - Kecskés Ferenc, Guttyán József, Török András, Sántha Albert, Fejes István és felesége - köztisztviselő

 /Törökszentmiklós/

Boda Krisztián, Szekeres Barnabás és családja, Nádas Mihály, Prunner László és családja, Kónya Zsolt, Líbor Péter és családja, Ifj. Boda Pál, Ruscsák Gergő és Ruscsák Szász Andi /Óballa/

Baráth István / Szolnok, Miskolczi Imre /Mezőtúr/

Jávor Károly, Sain Mátyás, Balla Zoltán /Budapest/

Négyesiné Derecskei Edina /Fegyvernek/

 

SEGÍTŐINK

Csuri Tibor és családja, Boda Sándor, Kecskés Sándor, Kecskés Ernőné Panni, Képes Zoltán, Kecskés Mátyás, id. Antal István, Rózsási István és családja, Szécsi Miklós, óballai lakosok…

 

…ÉS MÉG SOKAN MÁSOK…

 

A TOMBOLA JÁTÉK támogatói

Papi-Mami Nyugdíjas Klub, Makett Kreatív Hobby, Vitera HungaryBt. „Pándi” Üzletház – Pál András, Groupama Biztosító Rt., Detty Virágszalon, Enikő – Illatszer ajándék, Óra ajándék (könyvesboltban), Üveg porcelán – Kossuth u. , Lénia papírbolt – Budai Nagy Antal u., Tapéta bolt - Konczi Lajos, Csányi-Molnár Magdolna

Törökszentmiklósi Városvédő- és Szépítő Egyesület

 

KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁSOKAT ÉS A RÉSZVÉTELT!

 

 

VISSZA

 

 

 

A honlapot készíti és karbantartja Sain Mátyás és Hajnal László, óballai menedék-keresők.

Kapcsolat: S.M.: msain@freemail.hu, 20/254-3663; H.L.: hajnallaszlo@gmail.com, 20/421-8402