|
|
Óballai
Alkotóház – Óballáért, Törökszentmiklós és Kistérsége Kulturális Fejlődéséért
Közhasznú Egyesület |
|
~~~ |
Terveink, ötletek 1. ÓBALLAI
MŰVÉSZTELEP Az Egyesület alapvető célja, a kiinduló, kezdeti szándék egy
alkotótábor, művésztelep kialakítása. A tábor különböző művészeti ágak és
célcsoportok befogadására alkalmas létesítmény lehet, így az amatőr,
készségfejlesztő nyári táboroktól a meghívásos, ’profi’ alkotóknak teret adó
művésztelepig sokfajta tevékenységet felölelhet. Előadások, képzések
befogadásával egyfajta kulturális tájközponti szerepet is felvehet. Mindezt olyan módon szeretnénk megvalósítani,
hogy az alkotó emberek közössége a falu életével szerves egységgé váljon. Bár
nem „népies” művészetet akarunk létrehozni, hiszen ez ma már anakronizmus
lenne, mégis keressük a falu közelségét, egy kicsi, áttekinthető
életközösséget, ahol a művészet megtermékenyítő ereje talajra találhat. Az alkotótábor helyszíne az évek óta kihasználatlan
óballai iskolaépület és a mellette lévő szántóterület, a hajdani tanítói
föld, amely teret adhat közösségi terek és szálláshelyek számára. Alkalmas körülményeket alakíthatunk ki diákok számára a tanulásra (vezető tanárok
közreműködésével), aktív képzőművészeknek pedig az elmélyült munkára. A
faluban gyakorlatilag nincs idegenforgalom, miközben a megmaradásért küzd. A
rossz értelembe vett, pusztító, "fejlesztő" faluturizmus jellegű
idegenforgalom helyett lehetőség van a lakosságot megtartó, élhető, csöndes
alkotókörnyezet kialakítására az átmenő forgalomtól mentes zsákfaluban. Az iskola a harmincas években épült, Klebersberg Kunó
minisztersége idején, hajdanán, de még a hatvanas években is, 60-70 diák
tanult a falai között, majd az erőszakos körzetesítések áldozatává vált. Először
a falu önállóságát vették el 1951-ben, majd a felső tagozatot irányították a
városba, később az alsó tagozat is megszűnt. Ma a nagyobbik tanterem üresen
áll, csak választások idején hívnak össze falugyűléseket. A kisebb terem
havonta egy alkalommal a szentmisék helyszíne, és a közelmúltban működött még
egy orvosi várószoba, heti egy orvosi látogatás céljára. Bolt még van, a
Tisza partja 400 m-re húzódik (természetvédelmi terület). Az alkotótelep megvalósítását több lépcsőben képzeljük,
2006-tól már egyszerűbb körülmények között működhetne, de később sem
szeretnénk veszélyeztetni rugalmas kihasználhatóságát, olcsóságát bonyolult
kényelmi berendezésekkel. Maximálisan 20 fő befogadásával, 3-4 fős
szálláshelyekkel tervezünk, mely akár egy személynek is megfizethető. Közösen
használható vizesblokk, közösségi (csűr, pajta jellegű) helyszínek és az
iskolai tanterem, mint alkalmi galéria és műhely jöhet létre. Távolabbi cél, hogy egy önálló gyűjteményt hozzunk létre,
amelynek székhelye természetesen Óballa lenne. Ezzel (is) szeretnénk
bekapcsolni ezt a kis tiszai települést a művészet általános vérkeringésébe.
Kiállításainkat elvisszük Szolnokra, a szolnoki művésztelepre, amelynek
vezetőségével már felvettük a kapcsolatot, s mindkét fél számára gyümölcsöző
együttműködésre számítunk. 2. TÉRSÉGI ÉPÍTETT
ÉS TERMÉSZETI ÖRÖKSÉGLELTÁR Mind a helyi identitás erősítése, a kulturális és táji
értékek védelme, mind a térség adottságaival való gazdálkodás szempontjából
fontos, hogy elkészüljön egy térségi értékleltár, és ez a kistérség lakossága
számára hozzáférhetővé, ’természetessé’ váljon. Az értékek feltárásának
folyamatába bevonhatók a művésztelepi résztvevők – az ő szemükkel,
alkotásaikon keresztül új minőségben találkozhatunk a térség örökségével. |
|
A honlapot készíti és
karbantartja Sain Mátyás és Hajnal László, óballai menedék-keresők. Kapcsolat: S.M.: msain@freemail.hu,
20/254-3663; H.L.: hajnallaszlo@gmail.com, 20/421-8402 |